Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerdai sajtótájékoztatóján több más téma mellett részletesen beszélt az extraprofitadó-szabályozás, illetve a banki tranzakciós illeték változásáról – a megemelt összegeket „védelmi hozzájárulás” néven kell befizetnie a multinacionális cégeknek, illetve a bankoknak és a biztosítóknak. A miniszter kitért az üzemanyag-kereskedők azon javaslatára is, mely szerint havi, és nem heti alapon kellene számolni az üzemanyagárak átlagárát. A kérdés azért fontos, mert Nagy Márton szerint megengedhetetlen, hogy a magyar üzemanyagárak a szomszédos országok árainak átlagára fölött legyenek, a kereskedőknek ez alá kellene levinni az árakat. Nagy Márton támogatását fejezte ki a kereskedők javaslatát illetően.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette: 2025 januárjától már a távközlésnek és a gyógyszergyártóknak sem kell extraprofitadót fizetni, a biztosítóknál is leírható lesz az 50 százaléka az extraprofit adónak, bizonyos feltételek mellett - számolt be az ATV. A Revolutnak és a Wise-nak - ha középárfolyamon váltanak - nem kell a kiegészítő tranzakciós illetéket megfizetnie.
A magyar kormány egy 11 pontos, az elektromos autózást érintő csomagot tesz közzé szerdán, amely az Európai Unió jelenlegi problémáira próbál megoldást találni. A kabinet célja, hogy a decemberi uniós csúcson már bemutathassák az Új Európai Versenyképességi Megállapodás tervezetét – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint Nagy Márton miniszter ma a Bankszövetség elnökségével találkozott, akikkel ismertette a kormány legújabb gazdasági-költségvetési intézkedéseinek bankokra vonatkozó részleteit. A tájékoztatásból vadonatúj információk derülnek ki a tranzakciós illeték változásáról is, egyes esetekben triplázódik az adóterhelés mértéke. A részletek ismeretében számításaink szerint nem rajzolódik ki a kormány által korábban említett 400 milliárd forintos adóemelési hatás, valami még hiányzik.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon behívatta hivatalába a magyar üzemanyagkereskedők képviselőit, tehát a Magyar Ásványolaj Szövetség, köztük a MOL képviselőit, illetve a Független Benzinkutak Szövetségének megbízottjait.
Egy Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter által előterjesztett tervezet jelentős változásokat hozna az állami tulajdonú útdíjrendszerek kezelésében. A kormány szerint a módosítások célja az elektronikus útdíjszedési rendszerek és az ezekhez kapcsolódó hálózati elemek tulajdonosi jogainak és kötelezettségeinek pontos kijelölése.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter fogadta a legnagyobb akkumulátoripari cégek közé tartozó SK ON Hungary és CATL Debrecen képviselőt. Az egyeztetések keretében Cho Daehee-vel, az SK ON Hungary ügyvezető igazgatójával és Jason Chen-nel, a CATL európai működésért felelős ügyvezető igazgatójával tárgyalt. A megbeszélés során a felek áttekintették az elektromos járműiparhoz kapcsolódó akkumulátoripar nemzetközi helyzetét, különös tekintettel annak európai helyzetére, továbbá az ágazat előtt álló kihívásokat és a zöld átállásban rejlő lehetőségeket.
A jelenlegi szabályozás szerint június 30-án véget ér a jelzáloghitelek kamatstopja. Az intézkedés eddig 300 ezer háztartást óvott meg a magasabb kamatkörnyezet hatásaitól, a bankszektornak pedig több mint 400 milliárd forintjába került. Nagy Márton miniszter beszélt már az újabb meghosszabbításról, de az erről szóló jogszabály még mindig nem jelent meg. A BUBOR még mindig 7% közelében jár a bevezetéskori 2%-kal szemben, az érintett hiteladósok eloszlása alapján viszont szerencsére viszonylag kevesen vannak most már azok, akiket elviselhetetlen sokként érne a kamatstop hirtelen kivezetése.
UPDATE: június 20-án végül bejelentette a kormány a kamatstop meghosszabbítását december 31-éig.
Magyarország és Egyiptom gazdasági kapcsolataiban jelenleg három zászlóshajó projekt van – rögzítette Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter mai egyiptomi tárgyalásairól kiadott közleményében a tárca, és ezek egyikeként sorolták fel a Magyarország által megépíteni tervezett gázerőmű ügyét. A nemzetközi tender heteken belüli eredményhirdetése kapcsán akár üzenet értéke is lehet annak, hogy úgy fogalmaznak: "az El Sewedy óriáscég aktívan érdeklődik magyar partnerekkel új magyarországi gázerőmű megépítése iránt, amelynek köszönhetően tovább erősödhet hazánk energiaszuverenitása és ellátásbiztonsága".
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Dr. Amr Talaat, az Egyiptomi Arab Köztársaság
kommunikációs és információs technológiai miniszterének meghívására, viszontlátogatás
keretében Egyiptomba utazott. A tárgyalások fő témáját az információs technológia és a
mesterséges intelligencia kérdéskörei jelentették.
Egy éve már, hogy Nagy Márton miniszter kijelentette: 1300 milliárd forinttal kell növelniük a bankoknak az állampapír-állományukat, cserébe a felére csökkenthetik az extraprofitadójukat. A tavaly még 200 milliárd feletti extraprofitadó idén le is feleződött, ám a bankok nemhogy növelték volna, 400 milliárddal még csökkentették is állampapír-állományukat. Utánajártunk, hogy fordulhatott ez elő.
Ősszel fog döntést hozni a kormány arról, hogy jövőre is megmarad-e a gyógyszergyártói különadó, illetve a gyógyszergyártói extraprofitadó – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az általa vezetett szaktárca és a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (MAGYOSZ) közötti együttműködési megállapodás aláírásárakor. A tárcavezető személyes véleményét tolmácsolva leszögezte: azt az álláspontot képviseli, hogy abban a szektorban, ahol nincs extraprofit, ott ki kell vezetni az extraprofitadót. A gyógyszeripart pedig ilyen szektornak tartja.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter részt vett az Európai Akkumulátorszövetség Brüsszelben megrendezett „European Battery Day” ülésén, ahol a felek megtárgyalták az európai akkumulátor-ökoszisztémát és az elektromos mobilitási ágazatot érintő legújabb fejleményeket.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter tegnap fogadta a Magyar Bankszövetség elnökét, Jelasity Radovánt - közölte a minisztérium, bejelentve: Nagy Márton az egyeztetésen arra kérte a Bankszövetséget, hogy az elmúlt időszak hozamemelkedése ellenére a bankok tartsák fenn a lakossági lakáshitelek június 30-ig érvényben lévő, 7,3 százalékos önkéntes THM-plafonját.
Az Európai Unió a hírek szerint arra készül, hogy vámokat vet ki a kínai elektromos autókra, a hivatalos bejelentés a következő két hétben várható. Peking válaszul egyre több megtorló lépést lengetett be, de valójában az e-autóimport esetében már csak az új behozatali terhek mértéke a kérdéses. A Portfolio úgy tudja, hogy 30-70 százalék között lehet az új vámtétel, ami így is elmarad az EU-t lépéskényszerbe hozó, múlt héten bejelentett amerikai 102,5 százalékos tételekhez képest.
Magyarország új, elektromosautó-vásárlást ösztönző programokat javasol európai szinten - idézi az Index Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
Joe Biden visszalépését követően.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.